Sziasztok
A kezdet-kezdetén tudtam, hogy nem lesz könnyű, de azért találkoztam olyan dolgokkal amire az elején nem gondoltam. Amit leírtam az csak egy eset ami megtörtént, van több is. Az első bejegyzések egyikében említettem, hogy a kitűzött cél szép halak tenyésztése, lehetőség szerint 1-2-3 törzs vagy minél több. Nem az a cél, hogy sok hal szülessen hanem az, hogy a szelektálással egyre szebbek legyenek. Sajnos a "kimaradt" halak elhelyezése elég nehéz (legalábbis Nekem), igaz eddig még sikeresen megoldottam, eladás, ajándékozás, csere formájában. Ezen az úton haladva elég sokat tapasztaltam. Találkoztam és megismerkedtem nagyon sok kedves és segítőkész akvaristával is akiket ha nem ez a hobbim soha nem ismertem volna meg, ennek nagyon örülök. A következőkben megpróbálok élvezhető fotókat készíteni a halaimról és látni fogjátok hol tartok ezen az úton. Mindenkinek köszönöm a látogatást.
2013. október 29., kedd
2013. október 23., szerda
Eyg kdeves kreeskdeő
Az egészet lehetne kódolni, de nem teszem mert az eset igaz. Van egy nagyon kedves kereskedő akinek a Guppikból két törzs volt eladó az is kb. 40 db, jó nagy szám:)
Szépen felsoroltam, hogy milyen törzsből vannak halaim. Az egészben az volt a szép, hogy nem is hallotta mit mondok a válasz az volt, hogy Ő csak tenyésztőtől vásárol. Igaz, hogy kicsi de tenyésztő vagyok és nem bélyeggyűjtő. Az eladó halakból láttam, hogy milyen tenyésztőről beszél, aki megvesz egy törzset és amíg lehet a legtöbbet szaporítja ( több tízezer db.-ról van szó) és ezt adja el. Ez szerintem szaporítás és nem tenyésztés, bár lehet, hogy tévedek. A másik ami egy kicsit nem tetszett, hogy kb. 1/2 órát vártam a "bűrjakós" tulajra mert a nyitási időt nem sikerült tartani. Csak azért nem adtam fel a várakozást mert a szomszéd üzletben dolgozó közölte velem, hogy jönni fog, vidékről érkezik (Dreescke), máskor is előfordult, hogy egy kicsit késett, azért nem a világvégéről jött. Az üzlet akit érdekel egy multinacionális cégnél bérel helyiséget (reklámozom) tseco nagy betűvel, Mikepércs irányában. Köszönjük nem vásárolunk és nem is bántottunk meg senkit, csak száraz tényeket közöltünk, ha valaki egy személyre ráismerne az csak a véletlen műve lehet.
Sziasztok:))))

Kezdem a "kedves kereskedőkről" mindenkire igaz.Így elkerülhető ...... peeésrkds
Egy angliai egyetem kutatásai | |||
2003.12.22. | |||
Egy anlgaii etegyem ktuasátai szenirt nem szimát melyin serenrodbn vnanak a bteűk egy szbóan, az etegyeln ftonos dloog, hogy az eslő és az ultosó bteűk a hölyeükn lneegyek. A tböbi bteű lheet tljees össze-vabisszásagn, mgiés porbléma nlkéül oalvsahtó a szveög. Eennk oka, hogy nem ovalusnk el mniedn bteűt mgaát, hneam a szót eszgébéen. |
Saját tenyésztésű guppik eladók (korlátozott db. szám) GUPPY
Sziasztok
Mindenkinek köszönöm aki megnézte az oldalamat.
A saját kis tenyészetemből van egy-két hal eladó. Ez nem kereskedelmi mennyiség csak a tenyésztés folyamatába nem illő egyedekről van szó, de ezek is szépek. Mind magyar amennyire lehet ezt mondani a Guppikról.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)